Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Albert Savarus Zoom


Működik az olvasómon?
 
Minden e-könyvolvasón olvasható a nálunk vásárolt e-könyv. Lehet nagyítani? Igen. Lehet változtatni a betűtípust és méretet. A letöltött e-könyveink ugyan olyanok mint a papírra nyomtatott könyvek.

 

Albert Savarus

99 Ft
  • Szerző: Balzac
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)
  • ISBN: entik00234

Hogyan kapom meg az e-könyvet? Miután kitöltötte a vásárláshoz szükséges adatokat és kifizette bankkártyával az e-könyvet, megjelenik egy letöltési lehetőség a képernyőn és egy e-mailben is ott lesz a megvásárolt e-könyv. 

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: Valahány szalon közül, ahová a Restauráció idején eljárt s kevés volt ilyen -, a besançoni érsek leginkább a Watteville bárónéét kedvelte. Ejtsünk hát egy szót a bárónéról, a város talán legtekintélyesebb hölgyéről. Watteville úr, kései unokaöccse a híres Watteville-nek, a legszerencsésebb és legismertebb gyilkosnak és hitehagyottnak, aki páratlan kalandjait egyenest a történelembe írta, s ennél-fogva felesleges is bemutatnunk - éppoly lassú vérű volt, amilyen sűrű vérű a bácsikája. Mint százlábú a padlórepedésben, úgy éldegélt itt Comtéban, míg nőül nem vette a híres Rupt család örökösét. Rupt kisasszony húszezer frankot hozó földekkel gyarapította a báró tízezer frankot hajtó birtokát. A svájci nemesúr címere pedig (a Watteville-ek Svájcból származtak át) beleolvadt a Ruptök ősi címerébe. A frigyről már 1802-ben döntöttek, de csak 1815-ben kötötték meg, a második Restauráció alatt. Egy lányka született belőle; három év múltán Watteville-né nagy rokonai mind halottak voltak, hagyatékuk felszámolva. A báró eladta a házát, családjával a Préfecture utcába költözött, a szép Rupt palotába, melynek kertje egészen a Perron utcáig terjeszkedik. Watteville-né már lánykorában is buzgón vallásos volt, házassá¬gá-val csak még buzgóbbá vált. Egyik királynője ma annak a jámbor társulatnak, mely Besançon előkelőire komorságot és finnyás erkölcsösséget tukmál, ami egyébként nem idegen a város szellemétől. Watteville báró szikár, sovány férfi volt és tucatelme; törődöttnek látszott, bár ugyan mitől, hisz siralmas tudatlanságban tespedt; de mivel hitvese szikrázó szőke volt és ridegsége köz-mondásos (ma is hallani: szúrós, mint Watteville-né), élcfaragó városatyák azt állították, hogy ez a szikla nyűtte el. Mert a Rupt név nyilván a rupes szóból ered. A tudós társadalom-búvárok fel is említik majd, hogy a Watteville-ek és Ruptök násza egyetlen gyümölcsöt hozott csak, Rosalie-t. A báró egy gazdagon felszerelt esztergaműhelyben töltötte napjait - esztergált! És ezt a fogla-latosságot kiegészítendő: gyűjtött. Bölcselő hajlamú orvosok az őrültséget tanulmányozva megállapították, hogy a gyűjtőszenvedély, ha apróságok a tárgya, az elmezavar kezdeti foká-nak tekinthető. Watteville báró a környék kagylóit, rovarait és kőzeteit gyűjtötte. Rossz-nyelvek - női nyelvek főképp - így jellemezték őt: - Széplélek! Már a mézeshetek alatt rájött, hogy a felesége a fejére nő, erre belevetette magát a barkácsolásba meg az evésbe. A Rupt palota nem volt a pompának híján, még ha a XIV. Lajoséhoz hasonlítjuk is; és érződött rajta az 1815-ben egyesült két családnak a nemessége. Ódon fényűzés ragyogta be divatját múlt bájjal. A levélformára metszett kristályokból fűzött csillárok, a lampaszok, damasztok, szőnyegek, aranyozott bútorok illő keretet formáltak a régi libériák és hajlottas lakájok köré. Az étel is, noha megfeketedett családi ezüstön került asztalra - az asztal közepén üvegdísz meisseni porcelán figurákkal -, kifogástalan volt. A borok pedig afféle megyei híresség, Watteville úr ízléssel válogatta össze őket, mert hogy életének némi tartalmat és színt adjon, maga pincészkedett. A báróné vagyona jelentékeny volt, férje rouxey-i birtokát ellenben, mely mintegy tízezer frankot jövedelmezett, nem hizlalták örökségek. Mondanunk sem kell, hogy Watteville-né és az érsek felettébb meghitt kapcsolata megnyitotta a Rupt palota kapuját az érsekség három-négy tehetséges és szellemes abbéja előtt is, akik nem vetették meg a terített asztal örömeit. 1834 szeptemberének elején, egy díszvacsora során, melyet nem tudom, miféle lakodalom viszonzásául adtak, a hölgyek épp koszorúba gyűltek a szalon kandallója körül, az urak pedig, csoportokra szakadozva, az ablakfülkéket töltötték meg, amikor bejelentették Grancey abbét, akit tapssal, tetszéssel fogadtak.