Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Tengeri farkas Zoom

Tengeri farkas

Készleten

  • Szerző: Jack London
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: Nem is tudom, hol kezdjem el, ámbár néha tréfásan Charley Furuseth rovására írom az egész ügyet. Volt egy nyaralója a Malomvölgyben, a Tamalpais-hegy árnyékában, de csak ritkán lakott benne, akkor is a téli hónapokban, amikor nem tudta, mit csináljon az idejével, és Nietzschét meg Schopenhauert olvasta, hogy az agyát pihentesse. Ha beköszöntött a nyár, inkább a forró és poros városban izzadt, és szakadatlanul dolgozott. Ha nem lett volna szokásom, hogy minden szombat délután felmenjek hozzá, s ott maradjak hétfő reggelig, akkor ez a bizonyos januári reggel sem talált volna a tengeren a San Franciscó-i öbölben. A hajó, amellyel utaztam, elég biztonságos volt, hiszen a Martinez, mint vadonatúj gőzkomp, ezúttal tette meg a negyedik vagy ötödik útját Sausalito és San Francisco között. Az öblöt sűrű köd ülte meg, mely az átkelést veszélyessé tette, de ehhez mint szárazföldi ember nem sokat értettem. Visszaemlékszem arra a nyugalmas lelkiállapotra, amellyel helyet foglaltam a fedélzet elején, közvetlenül a kormányosfülke alatt, s átengedtem magam képzeletemnek. A köd titokzatossága foglalkoztatott. Friss szél fújdogált, és egy ideig magányosan üldögéltem a nedves homályban - azaz hogy mégsem egyedül, mert valami halvány tudatom volt arról, hogy a fölöttem levő üveges fülkében ott van a kormányos meg valaki, akit a kapitánynak véltem. Emlékszem, arra gondoltam, milyen kényelmes dolog a munkának ez a megosztása. Szükségtelen, hogy én tanulmányozzam a ködöt, a szelet, az árapályt és a hajózást, ha meg akarom látogatni a tengernyúlvány túlsó partján lakó barátomat. Így a helyes, hogy vannak szakemberek - tűnődtem. A kormányos és a kapitány különleges tudása javára szolgál sok ezer embernek, akik a tengerről és a hajózásról alig tudnak többet, mint én. Így energiámat sem emésztette fel sokféle dolognak a megtanulása, s csak néhány kérdésre összpontosítottam, mint például annak elemzésére, hogy Poe milyen helyet foglal el az amerikai irodalomban -, mely értekezésem egyébként az „Atlantic” legutóbbi számában jelent meg. A fedélzetre jövet a közös teremben mohó szemmel vettem észre egy jól megtermett urat, aki az „Atlantic”-ot böngészte. A folyóirat éppen az én tanulmányomnál volt felnyitva. Íme újra a munkamegosztás. Ennek a testes úriembernek is csak a kormányos és a kapitány szaktudása tette lehetővé, hogy Poe-ról szóló tanulmányomat olvassa, miközben biztonságban utazik Sausalitóból San Franciscóba. Tűnődésemet egy vörös képű ember szakította félbe, aki bevágta maga mögött a kabinajtót, és a fedélzetre botorkált. Megjegyeztem magamnak a témát, hogy felhasználhassam egy tervezett tanulmányban, melynek „Szabadságra van szükség: a művész védelmében” címet szándé-koztam adni. A vörös képű ember felpillantott a kormányos házikójára, körülnézett a ködben, ide-oda sántikált a fedélzeten - úgy látszik műlába volt - s megállt mellettem szétterpesztett lábbal, arcán élénk öröm kifejezésével. Nem tévedtem, mikor arra következtettem, hogy tengeren töltötte el az életét. - Nagyon komisz idő ez, ettől őszül meg fiatalon az ember - mondta a kormányosfülke felé intve. - Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen megerőltető munka - válaszoltam. - Oly egyszerűnek tűnik, mint az ábécé. Ismerik a távolságot és a sebességet, az iránytű pedig mutatja az utat. Szerintem itt matematikai bizonyosságokról van szó. - Megerőltetés! - hördült fel. - Egyszerű ábécé! Matematikai bizonyosság! - Mintha fékezni igyekezett volna magát, amint reám meredt: - No és mi van az Arany Kapuból most visszaáramló dagállyal? - kérdezte, vagy inkább ordította. - Milyen gyorsan történik az apadás? Merre tart? Hallgassa csak! Harangbója ez, és éppen nekimegyünk! Nézze, hogyan változtatják máris a hajó irányát! A ködből egy harang szomorú hangját hallottuk, s láttam, amint a kormányos hirtelen fordít egyet a kormánykeréken. A harang, mely eddig előttünk látszott, most oldalról hallatszott. A mi hajódudánk is rekedten bömbölt, és időnként más hajókürtök hangját is hallottuk a ködből. - Ez meg úgy látszik valamiféle átkelő-komp - magyarázta, jobbfelől hallva valami dudálást. - Hát ez? Nem hallja? Itt meg szájjal fújják a tülköt. Minden bizonnyal vitorlás-dereglye. Jobb lesz, ha vigyáz, vitorlás uram! Ó, így van, amint gondoltam. Valaki még a pokolba kerül! A láthatatlan komp szüntelen dudált, a tülök pedig riadtan sikoltozott. - Mert megadják egymásnak a tiszteletet és megkísérlik egymást kikerülni - folytatta a vörös képű, amint a sürgető dudálás elhallgatott. Az arca fénylett, szeme villogott az izgalomtól, miközben érthető nyelvre fordította le a tülkök és a szirénák beszédét. - Ez gőzsziréna, amelyik onnan balról hangzik... Hallja ezt a rekedt dudálást? Ez meg gőzbárka, úgy vélem, egészen közel van hozzánk, és az árral szemben a part felé igyekszik. Őrülten sikoltozó, éles füttyöt hallottunk elölről, közvetlen közelünkből. A Martinezen gongok szólaltak meg. A hajó kerekei megálltak, az ütemes zakatolás elhalt, majd újra megindult. Az éles fütty, mint a tücsök ciripelése a nagy vadállatok bömbölése közepette, most oldalról tört át a ködön s gyorsan távolodott. Magyarázatot várva néztem útitársamra.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft