Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Az Ezüst-tó kincse Zoom


Működik az olvasómon?
 
Minden e-könyvolvasón olvasható a nálunk vásárolt e-könyv. Lehet nagyítani? Igen. Lehet változtatni a betűtípust és méretet. A letöltött e-könyveink ugyan olyanok mint a papírra nyomtatott könyvek.

 

Az Ezüst-tó kincse

99 Ft
  • Szerző: Karl May
  • ISBN: entik00275

Hogyan kapom meg az e-könyvet? Miután kitöltötte a vásárláshoz szükséges adatokat és kifizette bankkártyával az e-könyvet, megjelenik egy letöltési lehetőség a képernyőn és egy e-mailben is ott lesz a megvásárolt e-könyv. 

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: A FEKETE PÁRDUC Forrón sütött a júniusi nap. A Dogfish hatalmas lapátkerekei lankadatlanul hasították az Arkansas folyó tajtékos hullámait. A gőzös kora reggel indult el Little Rockból, és már közeledett Lewisburg felé, ahol délben kellett kikötnie. Az első osztály utasai kabinjaikba menekültek a perzselő nap elől. A fedélzeti utasok hordók, ládák és egyéb csomagok árnyékában húzódtak meg. Itt kifeszített ponyva alatt söntésasztal is állt, ahol olcsóbbfajta, de erős italokat árusítottak. A söntésasztal mögött pincér bóbiskolt a hőségtől tikkadtan. Ha néha-néha felemelte fejét, bosszús pillantást vetett az asztal előtt nagy félkörben üldögélő alakokra. Külsejük bizony csöppet sem volt bizalomkeltő. Vagy húszan lehettek és kockáztak; a bádogbögre, amelyben a kockákat rázták, kézről kézre járt. Nem pénzbe játszottak, hanem pálinkába. Aki vesztett, egy-egy kört fizetett a kompániának. Nagy lármát csaptak, s megzavarták a pincért szunyóká-lásában. Nyilván nem itt a hajón találkoztak először, hanem hosszabb ideje ismerték egymást. Hol az egyik, hol a másik volt durva tréfáik céltáblája. Mégis akadt köztük valaki, akivel nem mertek bizalmaskodni, sőt észrevehető tisztelettel néztek rá. Egyébként kornelnek szólították, félig helyesen, félig hibásan ejtve ki a colonel szót, amely ezredest jelent. Mondanunk sem kell, hogy ezt a címet ő adományozta önmagának, ami egyáltalán nem volt szokatlan azokban az időkben. A kornel magas, szikár ember volt, kurtára nyírt haja vörös, pofaszakálla is rőt, arcvonásai élesek. Határozottan volt benne valami rókaszerű. Nehéz, szöges bakancsot viselt, barna vászonnadrágot és zekét. Széles karimájú nemezkalapját hátratolta a fejebúbjára, gyűrött, mocskos ingének széles gallérját kihajtotta. Derekára rojtos piros kendőt csavart, melyből két pisztoly és egy vadászkés nyele kandikált elő. Mellette hátizsákja hevert és egy dupla csövű puska. Társainak a ruházata hasonló volt: gyűrött és piszkos, majdnem rongyos; de valamennyien kitűnő fegyverekkel dicsekedhettek. Szenvedélyesen elmerültek a kockajátékban, melyet legfeljebb egy-egy szitok vagy káromkodás szakított félbe, no meg az ivás, ha valamelyikük-nek fizetnie kellett. Barna arcuk tüzelt; kívülről a nap hevítette, belülről meg a szesz. A kapitány elhagyta a parancsnoki hidat, és a hátsó fedélzetre sietett, hogy a kormányosnak utasításokat adjon. Amikor ez megtörtént, a kormányos megkérdezte: - Mit szól ahhoz a kockázó társasághoz, kapitány úr? Nekem nem tetszenek. - Nekem sem - felelte a kapitány. - Aratómunkásoknak mondják magukat. Nem irigylem a farmert, akihez elszegődnek. - Eszük ágában sincs elszegődni. Ismerem ezeket: csupa tramp - munkakerülő, vagy még annál is rosszabb. Csak ne csináljanak a hajón is galibát. - No, néhány tramppel még elbánunk - vélte a kapitány. - Elég matrózunk van ahhoz, hogy vízbe hajigáljuk a rendetlenkedőket. Lehet készülődni a kikötésre. Tíz perc múlva Lewisburg-ba érünk.