Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Zsuzsika könyve - egy serdülő lány naplójából

Zsuzsika könyve - egy serdülő lány naplójából

Készleten

  • Szerző: Benedek Elek
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet:

A „nagy leány”.

Virágvasárnapja.

Ez a nap nevezetes az én életemben. Mondhatnám: »korszakot alkot«. Ma léptem a tizenötödik évbe s így habozás nélkül merem állítani, hogy serdülő, azaz hogy: »nagy« leány vagyok.

Gyermekkorom gondtalan napjai elmultak. Elmultak, el, s szívemet szorongó érzés fogja el: vajjon mit hoz a jövendő. Oh Istenem, ha be lehetne látni a jövendőbe! De, hajh, a jövendőt sűrübb fátyol borítja, mint a német nyelvmesternők arcát. Annál tisztábban látom a multat, bár szemem könnybe borult. Pedig naplóimat, melyek eddig lefolyt életem nevezetesebb eseményeit tartalmazzák, tegnap este, fájó szívvel bár, könyörtelenül tűzbe dobtam. Összesen három naplót dobtam a lángok martalékául. Mennyi gyermekség volt e naplókban!

Csak úgy pirult az arcom, mikor végiglapozgattam. Mindent följegyeztem, még azt is, ha a szakácsné kikerge¬tett a konyhából. (Most próbálná meg!) A Bodri kutya kikapta a kezemből a vajas kenyeret s ezen való nagy szívbéli bánatomat is beírtam a naplómba. Egyszer - tízéves lehettem - nagy kedvem lett volna egy valóságos élő bárányhoz, kértem a mamát: vegye meg. Milyen kedves volna, ha selyemszalagot kötnék a nyakára s úgy vinném magammal mindenüvé.

- Ahhoz te már nagy leány vagy! - mondotta a mama.

Beírtam a naplómba: Istenem, Istenem, nincs több oly szerencsétlen leány a világon, mint én! Mihelyt valami kívánságom van, azt mondja a mama: az nem neked való, te már nagy leány vagy!

Más alkalommal kértem a mamát: vegyen gyűrüt nekem. Lolának, a bankár leányának már három gyűrü ragyog az ujján, köztük egy igazi gyémántgyűrü. Mondta a mama:

- Nem kis leánynak való a gyürü!

És én beírtam a naplómba: Istenem, Istenem, nincs több olyan szerencsétlen leány a világon, mint én!

Mihelyt valami kívánságom van, azt mondja a mama: az nem neked való, te még kis leány vagy!

Persze, hogy mamámnak mind a két esetben igaza volt, ámbár, mi tagadás, most is szívesen sétálnék időnként báránykával s azt sem bántam volna, ha születésem napjára gyűrüt kapok. Bátran leírhatom ezt, mert úgy sem olvassa rajtam kívül senki. Isten őrizz, kisülne szemem a szégyentől. Hátha még tudná valaki, hogy tulajdonképpen miért égettem el a naplómat. Azért, mert mind a három naplón vörös fonálként húzódik végig egy név. Nem írom be új naplómba e nevet, mert nem hiszem, hogy valaki még olyan nagyon csalódott volna, mint én e név viselőjében. Már kis baba koromban legjobb pajtásom volt ama bizonyos név viselője, jól¬lehet ő négy évvel idősebb volt, mint én.

Kedves fiú volt, fekete haja a vállát verte, rendszerint bársonyruhában járt s bár hancurozás, mászkálás közben sokszor összepiszkolta, sőt össze is szaggatta ruháját, és a haja is csúnyán összekócolódott, a kedvességeért én mindent meg¬bocsá-tottam neki. Még azt is megbocsátottam, mikor első gimnazista korában a latinból és a számtanból megbukott.

Ő ezért kedves maradt, ősszel a szekundákat kijavította, de a második gimnáziumban négy tárgyból bukott meg s bár ő erről nem szólt nekem, én megtudtam és sokat, nagyon sokat sírtam. Éreztem, hogy, ha ez így tart tovább is, az én szép álmaim - álmok maradnak. Ama bizonyos név viselője ismételte a második gimnáziumot, át is csúszott, de a harmadikban ismét megbukott, még pedig öt tárgyból. Ő erről sem szólt nekem s ezzel nagy hibát követett el, mert ha szól, én megvigasztalom; ha sír, könnyeit letörlöm; így azonban nagyon nehezteltem rá s mikor senki sem látott, csak a jó Isten, leírhatatlanul sokat sírtam. Megesett vele az a nagy szégyen, hogy - utólértem: egyszerre jártunk, ő a gimnázium, én a felsőbb leányiskola harmadik osztályába.

Én most az ötödiket járom, ő meg inas egy buda¬pesti fűszeresboltban, s ezzel útjaink elváltak, bár ez nem igazság, mert lehet még belőle igen derék kereskedő. De hiába, azért én mégsem az ő boltjukban veszem a csokoládét, bár - szégyenkezve vallom meg - nagyon szeretem a csokoládét, - jaj, mindjárt elsülyedek! - a krumplicukrot is.

Most is megenném, ha volna, de nincs, ezért hát ma többet nem írok, csupán még búcsút mondok ama bizonyos név viselőjének: Isten veled! Isten veled! Isten veled! Szép álom volt, hamar mult el!

Jóéjszakát.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft