Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Oroszlánok és tigrisek közt Zoom

Oroszlánok és tigrisek közt

Készleten

  • Szerző: Donaszy Ferenc
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

A fekete hercegnő

Corbés nábob, ez az elhindusodott francia India leggazdagabb gyémánt- és gyöngykeres­kedője volt. Összeköttetései révén a kitörni készülő felkelésről tudomást szerzett, családját és kincseinek nagy részét még idejekorán sikerült egy Európába induló hajón biztonságba he­lyez­ni s maga is követni akarta, mihelyt néhány nagyobb üzletét lebonyolította.

Azonban a sipoyok felkelése váratlanul hamarább kitört, mint hitték.

Delhiben a 26., 45. és 74-ik bennszülött ezredek legénysége felkoncolta az angol tiszteket és hatalmukba kerítették a várat.

Ez volt a jel az általános felkelésre. Egyik tartományban a másik után harsant fel a véres jelszó az idegenek felkoncolására.

Dandu Pán, a felkelés vezetője, különösen a gazdag idegeneket szemelte ki. Már rég szemet vetett Corbés millióira, aki tudva ezt, a delhi-i felkelés hírére kéznél levő gyöngyeit és drága­köveit egy hű szolgája segítségével elrejtette és elmenekült Badrapurból.

Közönséges kalmárnak öltözve - csak drága, szélsebes arabs paripája árulta el a hozzáértők előtt gazdagságát - vágtatott három megbízható szolgája kíséretében, árkon-bokron keresztül, hogy mielőbb kiérjen a lakottabb vidékről; a Vyndhiasz hegységek felé vette útját, remélve, hogy e derék, becsületes hegyi népnél a felkelés leveréséig menhelyet talál.

Azonban pár óra mulva észrevették, hogy nyomukban vannak.

Egyik szolga leszállt lováról és a földhöz szorította fülét.

- Nagyszámú lovascsapat száguld utánunk - mondotta. - Negyedóra múlva nyomunkban lesz­nek.

- Nábob - szólt ekkor az öreg szolga, - ha magad menekülsz, akkor tán szerencsésen eljutsz a hegységbe, de velünk bizonyára utólérnek. Egy ember könnyen elcsúszik, elrejtőzhetik, de négynek a nyoma nyitott könyv, amiből olvasni lehet. Hosszas fontolgatásra nincs idő. Te törj utat a dzsungeleken keresztül, mi pedig az erdőnek fordulunk és magunk után csaljuk üldö­zőidet...

Corbés könnyezve ölelte meg a hű szolgát, azután sebes száguldással elmerült a dzsungelbe, mert az üldözők robaja már tompa dobogással hallatszott a távolból.

Hagyjuk itt most magát Corbést beszélni:

«Hű lovam rohanva vitt a dzsungel mohos, vizenyős tisztásain. Mintha tudta volna, hogy minden perc drága, már messziről kikereste a tisztásokat és ezeknek fordult.

Az út azonban mind süppedőbb lett, több-öles bambusznád és tüskés cserjék borították, jobbról-balról mocsaras sűrű erdő zárta körül mindenfelől.

Lovam lihegve csörtetett át a bozótokon és egyhelyütt nagyot csúszva, kengyelig süppedt a csalékony iszapba, engem messze, fején keresztül, behajítva a cserjés közé.

Ez az esés volt menekülésem, mert a nemes állat, messze hangzó vésznyerítést hallatva, pár pillanat alatt szemem láttára süllyedt alá a feneketlen iszapba.

Az első éjszakát egy vén fügefa lombjai közé rejtőzve töltöttem. Ez a vén faóriás egész erdő volt az erdőben, mert vízszintesen nyúló ágaiból, mintha támaszkodva nehezednének, olyan­forma nyúlványok ereszkedtek a földig s itt gyökeret verve, ezek is újra lombokat, ágakat és nyúlványokat hajtottak, úgyhogy ez az egy fa magában egész erdőt alkotott.

A legsűrűbb lomb közé rejtőzve vártam a reggelt. Nem messze tőlem a tigrisek komor bőgése harsogott, a párducok pedig fülszaggatóan sikoltó ordítozással egy Axis szarvast téptek szét rejtekem alatt és falták fel mérges kurrogás között.

Még lélegzeni se mertem, nehogy közellétemet megsejtsék. Szerencsére a szél ellenkező irány­ból fútt, különben elvesztem volna, mert a párduc a legfürgébb majmot is leszedi a fák tetejéről.

Reggel tovább vándoroltam a dzsungel erdős, vizenyős mélyén. Körülöttem korhadó mocsár­bűz, pestises levegő lengett a balzsamfa illatával vegyülve és kincsetérő drága fák, fűszer­bokrok tenyésztek leírhatatlan bujaságban a halál ez országában, ahol életemet minden lépten-nyomon veszély fenyegette...

Kezemet pisztolyaim agyán nyugtatva, lépten-nyomon kémlelődtem, nem bukkanok-e vala­melyik fordulónál zsákmányt kereső tigrisre vagy párducra; nem lépek-e valamely úton-útfélen sütkérező mérges kígyóra, amiktől szinte hemzsegett az egész tájék; vagy nem jutok-e lovam sorsára ez álnok, csalékony talajon?

Déltájban egy mély völgyteknő állta utamat, túlsó felén újra sötétlő rengeteggel.

A meredek völgyoldalt elkerülve, a jobbfelőli kevésbbé lejtős, elhúzódó tüskés bozóton próbáltam utat törni.

Dobogó szívvel álltam meg minden lépés után s remegve figyeltem a széltől zizegő aszú fűszálak zörgésére. Rettenetesen vad, félelmes tájék volt ez.

A tüskés bokrokon itt-ott a szemüveges kígyók levedlett bőrét lebegtette a szellő, a meg-megújuló szél pedig, mely felülről fútt felém, azt a csípős, macskaszerű bűzt lengette orrom­ba, ami a tigris tanyáját és környékét már messziről elárulja.

De vissza nem fordulhattam, mert a nap már majdnem háromnegyedrész útját befutotta, nekem pedig napnyugta előtt el kellett az erdőt érnem, hacsak magamat biztos halálvesze­delemnek nem akartam kitenni.

Megkettőzött óvatossággal bujkáltam tehát előre, mindenhol a friss növényzetet keresve, nehogy a száraz haraszt zörgése árulómmá legyen.

Egyhelyütt, midőn a másfelől magas, nedves fűben, négykézláb mászva kémleltem a kissé ritkulni kezdő bozótot, jobbfelől egyszerre hevesen megzörren mellettem a bozót. Egy óriási Suncherkor, vagy másként biskobra kígyó vágódott fel magasra és duzzadt nyakát hátra­szegve, dühös sziszegéssel készült előregörbített méregfogait belém vágni.

A Suncherkor, vagyis a Kobra-király, mint Indiában nevezik, az országnak legnagyobb és leg­veszélyesebb mérges kígyója. Nyolc, kilenc lábnyira s majd lábszárvastagságra is megnő, támadó, dühös természetű és mérge pillanatok mulva leírhatatlan kínok között menthetetlenül öl.

Részlet:

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft