Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Mai idegek Zoom

Mai idegek

Készleten

  • Szerző: Ritoók Emma
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: A leány. I. - A felesége akarok lenni! - és elszántan nézett a fiatal asszony szemébe, bár izgatottság és sírás fojtogatta torkát. - Nilla, ne légy szentimentális; nem vagy ahoz sem elég szép, sem elég rút. Lehetsz vidám, mert a szemed nyilt, durcás, - mert az ajkaid szép metszésűek; ha éppen jó napod van, szeszélyes is lehetsz, - csak bánatos, vagy megadó soha! Nilla haragosan rágcsálta egy vörös szegfű szárát. - Kegyetlen vagy tante! Nekem az életem boldogságáról van szó, s te esztétikai leckéket adsz. Felugrott az apró bambuszszékről, s hirtelen mozdulatára leesett az asztalról egy kis virág¬tartó. - Látod, milyen gyerekes vagy, mindent leversz magad körül. - Ezt az ostoba kis vázát sajnálod, de engem... Ajkai vonaglottak, mintegy kis gyermeké sírás előtt, s aztán elkezdett zokogni. A fiatal asszony maga mellé vonta a pamlagra és átölelte. Mint régen, mikor még egy eltört játékszer vagy rosszul sikerült angol feladat miatt vigasztalta, elkezdte simogatni ruganyos, fekete haját, melyet szinte irigyelt, annyira illett a divathoz. - Baba, baba! Hát ennyire vagyunk? A sötétsárga lámpa-ernyő gyöngéden megtörte a világítást, s a meleg fényben a fiatal asszony szőke haja szinte vörösesen ragyogott; ajkai körül félig cinikus, félig bánatos mosolylyal nézte a babát s várta, míg újra megnyugszik. Már nem zokogott, de fejét sem emelte fel; jól esett a puha selyembe temetni arcát, s halk suhogása füle mellett megnyugtatóan hatott kedélyére, melyet a heves beszélgetés felzaklatott. A beállott csendben apró nesz támadt itt is - ott is; majd a lámpa sercent fel, majd a tűz pattant egyet-egyet. A másik szobából egy óra halk ketyegése hangzott be ritmikusan. A bronz-díszek ragyogtak, a világos majolikavázák elmosódottan emelkedtek ki egy sötét perzsaszőnyeg hátteréből, csak egy velencei üveg-pohár ragyogott szivárványosan a harmonikus színek között s egy porcellán mandarin még mindig bólingatott komikus fejével az asztalkán, melyet Nilla az elébb meglökött. - A csend, a mely oly édes a szenvedő lelkének, nyugalmas melegét kiterjesztette feléjük. De Rádaynét izgatta ez a nyugalom, a mint a halkan pihegő gyermekfejet nézte ölében. Bizto-san el fog késni a színházból, - még át is kell öltöznie, - s Nillával még semmit sem végzett. Egy határozott mozdulattal felemelte a leány fejét, s kisírt arcocskáját magához fordította. - Nilla, hát tudod te, mi az a boldogság? A leány szemei felragyogtak. Ha ezt az asszonyt, kinek a legfeltünőbb ruhái, legjobb vágásu tennisz-cipői, legszebb fogata, legkihivóbb modora és legbecsületesebb lelke volt a főváros divathölgyei között, ha ezt az asszonyt a maga részére tudná hódítani, nyert ügye lenne. Kipirult arcát odaszorította elefántcsontszínű arcbőréhez és a remény boldog remegésével, halk hangon, mintha félne, hogy megtörik a varázs, suttogta: - Édes, édes Dóra! De a varázs már meg volt törve, s a mint mohón nézett a fiatal asszony szemébe, csak hideg csillogást látott abban, mely versenyzett a velencei kristályéval - és Nilla tudta, hogy minden reménye hiába való volt. - Nézz körül, ez a boldogság! Egy szép szőnyeg, a mely éppen a szobádba illik, egy aquarelle, mely betölt egy üres helyet szalonod falán, a legcsodásabb rózsák tél közepén, egy japáni vázában, mely hibátlan s unikum a maga nemében; a színek összhangzata, mi idegeidet meg-nyugtatja, s a legujabb illatszer, a mi idegeidet felizgatja. Latkóczyt is csak azért szereted, mert eredeti és szellemileg a mi légkörünkbe való ember... Ne szólj közbe, lelkem, hiszen bántja a szemed, ha rútat látsz s összerezzensz, mint valami éles fájdalomtól, egy disszonáns hangra. Gyűlölöd az utánzatot, mert egy fokkal élesebben ragyog, s ki nem állhatod a sablont, mert enervál. Nem fog-é titkos gyönyörüség el, ha egy darab régi csipkét látsz, melynek sárgás színébe talán egy pár emberi szem örökre odatemette fényét? Remélem, hogy elég költői vagyok, édes kis borzas bogaram? Nevetni akart, de nem tudott, a mint kis hugának arcába nézett. Egy bűneiért vezeklő kétség-beesett könyörgése volt abban. Hogy olvasott ez az asszony a lelkében! Meglátta azt a harcot, melyet legnehezebben vívott ki önmagával: a lemondást a szépről, a mi a szegénységgel jár.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft