Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Magyar fiuk Afrikában Zoom

Magyar fiuk Afrikában

Készleten

  • Szerző: Abonyi Árpád
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet:

A tengeri út nyugodt, de bágyasztóan egyhangú volt. Radák István a nap legnagyobb részét könyvei között töltötte s csak estefelé sétált ki a fedél-zetre, hogy elgyönyörködjék a tenger végtelen nagyságában. Ez a gyönyörűség azonban már a hatodik napon sokat vesztett varázsából, mert - mint mindenhez a világon - a természet hatalmas alkotásaihoz is hozzászokik az ember.

Megelégedéssel tapasztalta azonban, hogy az „Epaminondas” sehol sem köt ki. A hajógép éjjel-nappal egyenlő sebességgel hajtotta a csavart, mely hosszú barázdákat vágott a tengeren s feltünő gyorsasággal röpítette előre az aránylag kicsiny és könnyű gőzöst. Csak előre! Előre! Minél sebesebben! Minden egyes megfutott mértföld közelebb viszi útja végpontjához. A ragyás parancsnokkal alig találkozott. Ez az Angelos Apostóli álnév alatt bujkáló ember a legravaszabb óvatossággal kerüli a tengert keresztül-kasul átszelő hajókkal való találkozást. Gozár és Jánoska eleinte csak unatkoztak, később azonban már türelmetlenkedtek is.

A hosszú legény sehol sem találta helyét. A kabinból föl a fedélzetre, onnan le az étterembe, a gépházba, a hajómélybe, a lovakhoz - naponkint ötször-hatszor megjárta ezt az utat. A tengeri út tizenkettedik napján már arról panaszkodott, hogyha ez a keserves „tömlöc” még egy napig tart, okvetetlen beleesik tagjaiba a görcs. A tengeri betegség kellemetlenségeit még csak vitézül kiállotta, de ezt az örökös vizet tovább nem állja ki a természete. Gozár nem szólt, csak magában morgott. Úgy járt-kelt a hajókabinban, mint egy ketrecbe zárt tigris. Különben sem örökölte fajának általában véve nyugodt, sőt lomha természetét, mely gyakorta egész a legmélyebb egykedvűségig sülyed.

Lelke inkább a haja haragos, rőt színének felelt meg, mely a könnyen ingerelhető embereknek - közhit szerint - egyik jellemző külső ismertető jele. Vigyázó Jánoska meg épen nem tudott indulatosságán uralkodni. Hosszú lábaival mindegyre le akarta kaszálni az útjába kerülő matrózokat s azzal fenyegetődzött, hogyha ez az úszóhodály (birkaakol) még ma sem teszi ki valahára a partra, hát majd így meg amúgy...

Megmutatja, hogy vele nem lehet tréfálkozni. Végre elkövetkezett a várva-várt tizenhatodik nap. Radák és a legények már kora hajnali három órakor fenn voltak a fedélzeten s lesték a száraz földet, amely azonban sehogysem akart mutatkozni. Elmúlt négy óra... öt... hat... hét óra... azután nyolc.

De sehol semmi. A tenger mozdulatlanul fénylett a forrón letűző nap csillogó sugaraiban. A hajó közelében néhány sirály is megjelent, a szárazföldnek azonban még nyoma sem mutatkozott. Délelőtt tíz órakor végre egy hosszúkás, finom vonal tünt föl a szemhatáron. Radák azonnal felkiáltott:

- Ott a part, fiaim! Gozár és Jánoska mohón nézett a jelzett irányba. A hosszú legény nem birt kivenni semmit, de azért tombolni szeretett volna örömében. Végre, végre! Elhagyhatja a hajót.

Nem fog beleesni tagjaiba a görcs. Fejét is megtarthatja. Mert - úgymond - bizonyos, hogy meg kellett volna bolondulnia a rémítő unalomtól.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft