Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Két város regénye Zoom

Két város regénye

Készleten

  • Szerző: Charles Dickens
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: 

Két város.

Párizsban, s a világ más nagyvárosaiban is, a világháboru után monumentális szobrokat álli­tottak az „ismeretlen katoná”-nak. Ama millió és még sok millió egyszerü közlegényt jelké­pe­zik ezek a szobrok, akinek sirjáról még a felirat is hiányzik, akiket tömegestül temettek el, akik­ről, egyenkint és külön-külön, semmit se tudunk, a nevüket se - csak azt, hogy voltak, szen­vedtek és meg­haltak.

Dickens minden regénye egy-egy Pantheonnak tekinthető, örökéletü és érvényü hatalmas szobrokkal telve - és ezek az örökéletü és hibátlan remekművei a lángész emberábrázoló ihletének egytől-egyig ilyen „ismeretlen katonái” az élet véres és könnyes és mosolyos háborujának. „Ismeretlen Lelkek Pantheonja”, ez lehetne a gyüjtőcime Dickens összegyüjtött műveinek, - az ő hősei nem királyok és hercegek, nem a bámulat és népszerüség dicsfényének figurái. Egyszerü lelkek ők, kis emberek, lent élnek a homályban, közöttünk, körülöttünk és mögöttünk, - ismerősök, akikkel naponta találkoztunk s nem tudtunk róluk semmit, mellettünk élték le életüket s beszéltünk velük, s mégis, sejtelmünk se volt sorsuk mélységes tragikomédiá­járól, mig a világirodalom legjobb szivü zsenije fel nem emelte őket hatalmas tenyerére, hogy millió és millió ember ámulva és boldog, nevető könnyel, könnyes mosollyal felismerje bennük önmagát és felebarátját. Azóta mondjuk, mintegy elismervén ezzel a csodát, hogy a valóságot a művészet teremti, - azóta mondjuk eleven emberekre „ez egy Dickens-figura”, „ez Heep Urias”, „ez Micawber úr”, „ez az öreg Dombey”.

Az ismeretlen, kicsiny sorsok történetének hátteréül Dickens rendesen békés, munkás korok tarka vásznát használta fel, - e szürkévé összeolvadó sokszinüségben legjobban érvényesültek a körvonalak.

Ez az itt következő regénye talán az egyetlen kivétel.

A háttér itt rettenetes tűzvész véres és vörös, az egész égboltot lángbaboritó lobogása. Az emberi történelem legizgalmasabb, legdöbbenetesebb fejezete: francia forradalom.

A két város: Párizs és London.

Az egyik tűzben áll, - cifra palotáinak recsegő, összeomló látványát magasra emeli valami véres délibáb, - Európa szörnyüködve nézi. A másik hüvösen, hidegen, keményen áll közvetlen közelében, mint a sziklafal, - a repülő szikrafelhők átcsapnak fölötte. Veszélyben az egész világ, csak Anglia nem.

Csupa gőg és fölény.

S ime, kemény és tűzálló falai mögött mégis ott hord már szive alatt két csendes, halkszavu an­gol anya két csirázó szivet és értelmet, - két eljövendő művész szivét és értelmét, akik leg­jobban meg fogják érteni a vonagló Város szenvedését, - az egyik Carlyle Tamás, a másik Dickens.

Carlylenek, a „Francia forradalomtudósának és költőjének mélységes megértése lebeg a Két Város romantikája fölött is, - ami benne történelem, az szemléletben rokon a nagy roko­ná­val. Ami pedig regény, az rokon mindennel, amit Dickens valaha irt, - eleven emberi szivek költött csodája. Történelem és regényesség, valódi hősök és képzelt emberek ugy olvadnak össze, ugy keverednek eggyé, mint valami hatalmas körképben, ahol a márványból faragott, megtapintható tartó oszlopokat és figurákat és kariatidokat nem tudod elválasztani a festett ábráktól, - a művészet tartalma elevenebbé varázsolja a Sohase létezettet, mint amilyennek a Létezőt látja káprázó szemed.

Dickens, akit kis idők nagy tanujának lehetne nevezni, ebben a művében megmutatta, hogy a nagy időknek is méltó krónikása tudott volna lenni.

Karinthy Frigyes.

I. FEJEZET.
A kor.

Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcseség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba. Röviden: annyiból volt az a kor a miénkhez hasonlatos, hogy leghangosabb nagyságairól - jóban-rosszban - csak áradozó szuperlativuszokban szabadott beszélni.

Anglia trónján nagy állkapcsu király és csunya királyné ült akkor. Franciaország trónján nagy állkapcsu király ült és széparcu királyné. Mindkét országban kristálytisztán állott az állam lordjai, a kenyerek és halak őrzői előtt, hogy a dolgok rendje örökre meg van állapitva.

Urunk ezerhétszázhetvenötödik évét élték akkor az emberek. A nagy szellemi fellendülések korát élték Angliában, akárcsak most. Mrs. Southcott szerencsésen elérte drága huszonötödik születésnapját. A testőrség egy délceg tagja hirdette ki e csodás eseményt, prófétai ihlettel jósolván meg, hogy emiatt falják majd fel Londont és a Westminstert. A hirhedt Cock-Lanei szellem csak ugy kopogott és hagyott titkos üzeneteket maga után, mint az elmult év hirhedt szellemei és jelenései (mindkettőben természetfölöttien kevés volt az eredetiség). Az esemé­nyek világi rendjéről hirek érkeztek a Koronához és az angol néphez: britt alattvalók, teszem föl, kongresszust tartottak Amerikában s bizony elég furcsa: olyan fontos következményei lettek ennek a kongresszusnak az egész emberi fajra nézve, melyek tulszárnyalták az összes eddigi kisértetekről és jelenésekről szóló hirecskéket.

Franciaország kevésbbé volt szerencsés helyzetben, ami a kisértet-históriákat illeti. Nem volt annyi kisértete, mint a vérttel és háromszögü kalpaggal ellátott testvérországnak. Francia­ország papirpénzt nyomott és költötte vigan. Keresztény lelkipásztorainak vezetése mellett ilyesmivel mulatta magát. Azzal is mulatta magát, hogy elitélt egy ifjut. Kezét levágták, a nyelvét darabonként tépték ki és elevenen elégették. Azért, mert nem térdelt le szakadó esőben, mikor előtte - vagy ötven jardnyira - egy mocskos barát-menet haladt el. Nem tisztel­gett kellő időben. Az ugy volt akkortájt, hogy Franciaország és Norvégia erdeiben lassudan nőttek a fák; olyan fák nőttek, amelyeket a Sors, a nagy erdész, arra szemelt ki, hogy leussza­nak a vizen és deszkákra hasogattassanak. Olyan deszkákra, amikből bizonyos faalkotmányt kellett késziteni. Zsák mögötte; kés szelte át ez alkotmányt, a történelem szörnye volt. Páris környékén, összeeszkábált munkásházak ereszei alatt esőtől, vihartól mocskos járműveket védelmeztek. A járművekre a disznók telepedtek rá, baromfi piszkolta őket. Halál, a Gazda, ezeket készitgette már előre: kellettek szerszámnak a Forradalomba, rendet vágni. Az ám; csakhogy az Erdész, meg a Gazda - bár a munkájuk szakadatlan - nem lármáznak. Nem hallotta őket senki, amint ködbeburkoltan haladtak előre. Ha pedig valaki gyanitani merte volna a létezésüket, az annyit jelentett volna, hogy istentelen atheista, gyilkos áruló.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft