Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Honszerző Árpád - elbeszélés a honfoglalás idejéből Zoom

Honszerző Árpád - elbeszélés a honfoglalás idejéből

Készleten

  • Szerző: Benedek Elek
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet:

REGÉK VILÁGA.

A dnyeszter-menti végtelen síkságon tüzesen sütött vissza a lemenő nap. Ennek a végtelen síkságnak közepe táján, szelid emelkedésű dombon állott a fejedelem hatalmas nagy sátra, melynek arannyal, ezüsttel szőtt selyme biborpiros fényben látszott égni a nap ráverődő sugaraitól. A színarany oszlopok, melyeken a sátor pihent, szemet kápráztatóan ragyogtak, s az oszlopok tetején az óriási aranyalmák, mintha pótolni akarták volna a lemenő nap világát: messze bevilágítottak a végtelen, csendes pusztaságba.

Nyugat felől gyenge szél kerekedett s meg-meglengeté a turulmadaras zászlót, mely uralkodni látszott a síkságon meghúzódó nagyobb és kisebb sátrak tengersokasága felett. Árpád népe készülődött az éjjeli pihenőre. A sátrak előtt lobogott a tűz, s a fejedelem sátrától nézve úgy tetszett, mintha az égnek minden csillaga leszállott volna, hogy itt megpihenve, újra visszaszálljanak az égre s őrködő szemükkel vigyázzanak majd a pihenő, alvó magyar népre. Az agg Álmos egyedül ült a fejedelmi sátor előtt s gyönyörűséggel pihent meg lelke a felséges képen.

Az alkonyat csendjében ide hullámzott a tüzek mellől a hosszú, tikkasztó nyári nap után egyszerre megelevenült élet zsibongó morajlása. Asszonyok, leányok forgo¬lódtak a tüzek körül, kipirult arcú fiúk forgatták nagy serényen a nyársra húzott vadpecsenyét a csillogó parázson, míg a férfiak, kik most kerültek haza vadászatról, a tűz mellé heveredve beszélték vadászkalandjaikat.

Öregebb rendű asszonyok a sátrak mellett csendesen kérődző tehenek és bivalyok tejét fejték nagy sajtárokba s a feszült tőgyekből csorgó tej zubogása mint távoli csendes eső zúgása jutott el a fejedelem sátrához... Az apró, egyszálinges gyermekek settenkedve lesték, mikor telnek meg édes, meleg tejjel a sajtárok s egyszerre hárman-négyen tartották oda fakannájukat: tőtse meg, nannyó! Nekem is, nannyó! Ide is loccsintson egy cseppet, nannyámasszony! A legtöbb sátor mellett kancák is állottak. Szépen, nyugodtan álltak s tűrték, hogy az asszony-nép utolsó cseppig kifejje tőgyükből a forró meleg, méznél édesebb tejet. Az öregebb rendű emberek, kik kancatejen nevekedtek fel, többre becsülték azt a tehén meg a bival tejénél.

Azt mondták s tartották, hogy a kancatejből lesz az igazi vér. Tüzes állatnak tüzes a teje. Kanca-tejet ivott Attila, az Isten ostora; azt ittak a vitézei. Bezzeg meg is hódították az egész világot... De lám, hogy csendes vérű tehénnek s bivalnak tejét is issza a magyar, mindenféle népek belekötnek, nincs maradása sehol, örökös vándorlás a magyar élete... Fel-felkapott egy-egy szót a szél s vitte szárnyán a fejedelmi sátor felé. De a sátor előtt most csak Álmos ült, az agg Álmos, egyedül.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft