Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Házasság és hűség Zoom

Házasság és hűség

Készleten

  • Szerző: Denis Diderot
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet:

A pecséteket feltörték. Az egész napom azzal telt el, hogy leltárba vettem az ingóságokat. Beköszöntött az este. Az inségesek elmentek, magamra maradtam. Azon igyekeztem, hogy minél előbb megkapják örökségüket, hogy aztán útnak engedhessem őket, s magam is haza­térhessek ügyes-bajos dolgaimhoz. Egy íróasztal alatt ócska ládát találtam, a födele hiányzott, s tele volt tömve limlom papírokkal: régi levelek, válaszok fogalmazványai, régen elavult nyugták, kiselejtezett elismervények, feljegyzések kiadásokról és egyéb hasonló kacat; ilyen helyzetben azonban az ember mindent elolvas, nem dobhat félre semmit sem. Már a végefelé jártam ennek az unalmas böngészésnek, mikor egy meglehetősen hosszú írás került a kezem­be. Tudjátok mi volt ez az írás? Végrendelet! A plébános aláírásával ellátott végrendelet. Ez a testamentum olyan réges-régen kelt, hogy azok, akiket végrehajtókként megnevezett, már húsz esztendeje meghaltak. A végrendelet mindenből kitudta a nyomorultakat, akik ott alud­tak a közelemben, és általános örökösként a Fréminéket, a gazdag párizsi könyvkeres­kedő-családot nevezte meg, te, fiam, bizonyára ismered őket. Képzeljétek el megdöbbenésemet és fájdalmamat; mitévő legyek ezzel az írással? Elégessem? Miért ne? Hiszen minden szem­pontból megbotránkoztató. A hely, ahol megtaláltam, a papírkacatok, amelyek közé szórva hozzájuk hasonlóvá vált, mindez nem vádaskodott-e elég erővel ellene, nem is beszélve felháborító igazságtalanságáról? Ezt mondogattam magamban és közben, míg képzeletemben magam előtt láttam a szerencsétlen, kifosztott, reményeikben csalatkozott örökösöket, lassan egyre közelebb tartottam a tűzhöz a testamentumot... Majd első gondolataimat másfajta gondolatok keresztezték; rémület fogott el, hátha tévesen döntök ebben a nagy fontosságú ügyben. A bizonytalanság saját ítélőképességemben, a félelem, hogy inkább a szívem mélyén kiáltó részvét hangjára hallgatok, semmint az igazságéra, hirtelen visszarántott, és az éj hátralévő részében egyre ezen a méltánytalan testamentumon töprengtem, amelyet többször is a tűz felé tartottam, azon tusakodva, hogy elégessem-e vagy sem. Az utóbbit választottam, de egy perccel előbb vagy később talán tűzbe vetettem volna a papírt. Úgy véltem, hogy tanács­talanságomban ajánlatos lesz egy bölcs ember szavát meghallgatni. Pitymallatkor lóra ültem hát, és vágtában igyekeztem a város felé; ellovagoltam a házam kapuja előtt, de nem tértem be, csak akkor szálltam le a nyeregből, amikor a papnevelde elé értem, ahol akkoriban az oratoriánusok székeltek. A papok között volt egy, aki kitűnt szilárd ismereteivel és erköl­cseinek jámborságával, név szerint Bouin atya; egyházközségében a legkiválóbb hitvitázó hírében állt.

Apám itt tartott elbeszélésében, mikor Bissei doktor, a ház barátja és orvosa benyitott. Apám egészsége felől érdeklődött, megtapogatta pulzusát, és részint kiegészítette, részint megszigo­rította étrendjét, aztán letelepedett, s beszélgetni kezdett velünk.

Apám kérdezősködött a doktor egyik-másik betegéről, többek között egy vén csirkefogóról, La Mésangère jószágfelügyelőről, aki valaha városunk polgármestere volt. Ez a jószág­felügyelő gazdája ügyeit teljesen összekuszálta, jogtalan kölcsönöket vett fel a nevében, értékpapírokat sikkasztott, pénzösszegeket tulajdonított el, temérdek gazság terhelte a lelkét, nagy részét rá is bizonyították, és megszégyenítő, sőt talán halálos büntetés várt rá. Ügye akkoriban egész vidékünket foglalkoztatta. Az orvos azt mondta, hogy ez az ember nagyon súlyos beteg, de ő reménykedik, hogy talpra állítja.

APÁM: Ezzel ugyancsak rossz szolgálatot tesz neki.

ÉN: És nagyon helytelen cselekedet.

BISSEI DOKTOR: Helytelen cselekedet? Ugyan már miért, kérném szépen?

ÉN: Mert annyi gonosztevő van a világon, hogy nem szabad visszatartani azt, aki elkíván­kozik belőle.

BISSEI DOKTOR: Az én dolgom az, hogy meggyógyítsam őt, nem pedig hogy ítélkezzem felette: meg fogom gyógyítani, mert ez a mesterségem, s aztán a bíró felkötteti, mert ez meg az ő mestersége.

ÉN: Csakhogy valamennyi becsületes polgárnak, magának is doktor, és nekem is, van egy közös hivatásunk, az, hogy a közjóért munkálkodjunk, amennyire csak erőnkből telik; és mi haszna van a közjónak abból, ha megmentenek egy gonosztevőt, akitől a törvények hamaro­san meg fogják szabadítani?

BISSEI DOKTOR: És ki nyilvánította őt gonosztevőnek? Én?

ÉN: Nem, a saját tettei.

BISSEI DOKTOR: És ki tartozik ismerni a tetteit? Én?

ÉN: Nem; de engedje meg doktor, hogy változtassak egy kicsit a tételen, tegyük fel, hogy van egy beteg, akinek a bűnei széltében hosszában hírhedtek: önt elhívják hozzá, odasiet, szét­húzza az ágy függönyét, és felismeri Cartouche-t vagy Nivet-t.[1] Hajlandó lenne Cartouche-t vagy Nivet-t meggyógyítani?

Bissei doktor egy pillanatnyi habozás után szilárd hangon kijelentette, igenis meggyógyítaná, elfeledkezne a beteg nevéről, hogy csak a betegséggel foglalkozzék; hogy neki csakis a betegséggel szabad foglalkoznia, s ha ettől egyetlen lépést is tágítana, hamarosan nem tudná, hol álljon meg. Ha az orvosi kezelést a beteg életének és jellemének vizsgálata előzné meg, az emberek életét kiszolgáltatnánk a tudatlanságnak, az indulatoknak, az előítéleteknek.

- Amit itt maga elmondott nekem a gonosztevőről, egy janzenista[2] is elmondaná a molinis­táról,[3] a katolikus a protestánsról. Ha maga engem Cartouche ágyától eltávolít, a vakbuzgó el fog távolítani az ateistáétól. Éppen elegendő feladat az orvosság adagolása - semmi szükség, hogy kiadagoljuk a gonoszságot is, amely megengedi, vagy megtiltja a gyógyszer alkalma­zását...

- De doktor - feleltem -, mit szólna ahhoz, ha a maga buzgó kezelése után a meggyógyult bűnöző azzal kezdené, hogy meggyilkolja a maga barátját? Tegye a szívére a kezét: nem bánná meg, hogy meggyógyította? Nem keseregne: Miért segítettem rajta! Mért nem hagytam elpusztulni! Nem mérgezné meg ez a gondolat egész hátralévő életét?

BISSEI DOKTOR: Bizonyára bánat emésztene, de nem lenne lelkifurdalásom.



[1] Cartouche és Nivet - mindkettő híres haramia. Diderot fiatalkorában kerékbe törték őket Párizsban, a Grève téren.

[2] Janzenisták - Janzenius püspök követői, akik kétségbevonták a szabad akaratot.

[3] Molinisták - Molina spanyol jezsuita követői az akaratszabadság és az isteni kegyelem dogmáinak kérdésében szemben álltak a janzenistákkal. Szenvedélyes vitáiknak nagy irodalma volt.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft