Ha mindenki megszépülne

- Oh! - kiáltott fel hirtelen Lotte kisasszony és izgatott mozdulattal fordult a hall bejárata felé, ahol szmókingos japán férfi lépett be az ötórai teához öltözött elegáns, ragyogóan szép hölgy társaságában.

- Őrület, - mormogta Lotte - hihetetlen!

Boncz Andrást, a budapesti fiatal gavallért, akit édesatyja a német kereskedelem tanulmányo­zá­sára küldött Berlinbe, - ahol azonban ez idő szerint még nem annyira az árukat tanulmá­nyozta, mint inkább a vásárló hölgyközönséget - mélyen sértette Lotte kisasszony idegessége és tapintatlan felkiáltása. Hogyne, mikor végre egész heti könyörgés után rávette Lottét, hogy menjenek együtt az Adlon-szálloda ötórai teájára és ott egyik legszebb körmondata közepén kiderül, hogy Lotte nem is figyelt rá és egészen más dolog érdekli, mint a szerelem különböző problémáiról tartott előadása.

 - Bocsánat, Lotte kisasszony, - mondotta gunyosan - nem tudtam, hogy Berlinben olyan ritka látvány a japán, hogy az emberek a székről szédülnek le izgalmukban, ha megpillantanak közülük valakit. Budapesten hamisgyöngyöket árulnak a Rákóczi-uton és senki sem veszi észre őket!

- Ez őrület! - ismételte másodszor is Lotte - aki nem is hallotta András megjegyzését.

- Valóban őrület, - jegyezte meg epésen András - hogy egy berlini orvoskisasszony, dr. Lotte Kaiser, ennyire felizgul a japán láttára.

- Ugyan, - vett végre tudomást Lotte Andrásról - ki beszél a japánról? Látja azt a nőt mellette, tudja kicsoda, ismeri?

- Nem én, sohasem láttam!

- Müller Friderikának hivják. Együtt jártunk az egyetemre. Kémia-szakos volt.

- Hm, ott tanulhatta meg a vegyületek hasznosságát és ezért barátkozik európai nő létére japá­nokkal! Igaza van, ez izléstelenség.

- De értse meg végre, semmi közöm a japánhoz. Sem a Friderika izléséhez. Egészen más, érthetetlen, tébolyitó dolog, ami ennyire felizgatott.

- Valóban hálás lennék, ha végre megmagyarázná!

- Hát először is Friderika egyike volt a legszegényebb kollégáknak, akinek kopott és izléstelen ruhái közismertek voltak az egyetemen.

- Istenem, sok millió nő futotta be már azt a rövid utat, amely a kopott ruháktól a párisi remekekig vezet!

- Csakhogy Friderika tisztességéhez kétség sem férhet. A legfélszegebb és legerényesebb hajadona volt a világnak.

- Lehet, hogy ez a japán dusgazdag, összetalálkoztak valahol és feleségül vette. Friderika kisasszony, amint látom, feltünően szép hölgy.

- Hát ez az éppen, amit nem értek, ami megfoghatatlan. Müller Friderika volt a legcsunyább lány, aki valaha is átlépte az egyetem kapuját. Ez pedig nagy szó, mert valljuk be, hogy szép számmal akadtak a kolleganők között rémeslábu, rövidlátó, vérszegény, satnyatestü példá­nyok. Friderika valamennyin tultett.

Boncz átnézett a hall szemközti oldalán ülő ujonnan érkezett párhoz és alaposabban szem­ügyre vette Friderikát. Rózsásan üde, hamvas arca volt, a nyaka, karja, válla formás, gömbö­lyü, a termete arányos, a haja sötétszőke, dus és hullámos.

- Lotte kisasszony, ön tuloz. Ez a nő sohasem lehetett csunya!

- De ha mondom! A legcsunyább, a legformátlanabb, pattanásos bőrü, ritkahaju volt, a lába vastag, az orra hosszu...