Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Gyárfás Sándor két élete Zoom

Gyárfás Sándor két élete

Készleten

  • Szerző: Ritoók Emma
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: ELSŐ RÉSZ. I. Teréz aznap délelőtt a tornácon állt és magot szórt az udvarra. Nevetve hajolt ki a derékig érő léckerítésen, hogy jobban lássa a futó aprójószágot, a dülöngélve bicegő kacsákat, a naptól zománcos tollú kakast. Gügyögve szólt le a kotlóshoz és a kis csirkékhez, mint csak jó anyák tudnak fias állatokkal beszélni. Nem hallotta a lécajtó nyílását az udvaron és meghökkent, mikor egy fiatal szakállas férfit látott a tornác lépcsőjén állani... Állt a lépcsőn mozdulatlanul és csodálkozó fényes tekintettel nézett fel rá. Eltelt pár pillanat. - Megjöttem Teréz, ne ijedj meg... A hang reszketett és a szem fényessége könny volt. Az asszony egyik karjával átkapta az oszlop fáját, hangtalan kiáltás merevedett az ajkára, arca elsápadt - elveresedett, elmosolyodott - szája vonaglani kezdett... szólt, de nem lehetett megérteni. A fiatalember már ott állt mellette. - Itthon vagyok... igen... ne ijedj meg! - mondta halkan, szaggatottan és átölelte az asszonyt. Az lehúnyta szemét és feje a testvér vállára esett. Így mentek be a szobába szó nélkül és így, egymást átölelve ültek le a pamlagra. Bent hűvös volt és otthonos. A férfi mindent megtalált a maga helyén, de mintha csak az emlékezete raktára volna... lelke nem üdvözölte a viszontlátottakat, álmában is sokszor ült így ebben a szobában és még nem érezte a különbséget. - Istenem... Istenem - dadogta az asszony és csak szorongatta a másik kezét. Tekintete révülten meredt előre és nem nézett az öccsére, mintha nem értené még egészen... a mosolygás úgy reszketett a szája szélén, mintha sírás volna. - Istenem... Istenem! - lihegett ki belőle az érzésre, felfogásra rázuhant elképzelhetetlenül váratlan. A férfinak egyetlen gondolata sem volt, teste fáradsága előre rokkantotta derekát, csak csendes, hűvös nyugalmat érzett. - Nyolc éve... most jó itt nálatok... Itthon! - Olyan halkan beszélt, hogy Teréz inkább érezte, mint hallotta, mit beszél. - Istenem... Istenem! Hogy megengedted, éppen pünkösdre... hogy itt légy... kedves... most... Hebegő, gyermekes tehetetlenséggel buggyantak elő kis töredék szavai, mintha félnének, hogy el ne riasszák ezt az el sem képzelhetőt, fel ne ébresszék már megszokottá vált le¬mondását. Most végre ránézett a visszatértre, vonásai sírásra torzultak, csak húzta magához az öccse kezét. Félarcát ráfektette... végre kicsordultak a könnyek... sok-sok apró könny egymás¬után futott végig az arcán és a sovány kézen arca mellett. A férfi hagyta sírni a testvért. Nem szólt, csak hangtalan ismételgette: Itthon vagyok... anélkül, hogy átérezte volna ezt a bizonyosságot. A valóságérzés még csak a kezében volt, csak míg a testvér kezét érintette. Ebbe kapaszkodott bele, ebbe a fizikai érzésbe... hogyha eleresztené ezt a kezet, bele kellene szédülnie a semmibe... Teste megint a hajó ingását érezte. Az asszony sírása egyszerre szakadt meg, fölemelte a fejét, arca megnyugodott, hosszan nézett az öccsére. Mintha most értette volna csak meg, mi történt, szeme még nedvesen a sírástól kitágult, sugárzott, arca minden vonása, keskeny homloka, formátlan szája, kis suta álla, nyaka, teste hajlása egyetlen kifejezéssé vált, odaadó, gyöngéd szeretetté szépült át - csak szempilláján remegett félelem - elbúvó titkos remegés, melyről maga sem tudott. Még várakozóan néztek egymásra, még nem látták az ezer kis változást egymás arcán, az emlékezés képe még mint álarc fátyolozódott elébük. De most ez a lassú felsugárzás az asszony arcán, túlragyogta még a megszépített képet is. És mindkét kezével belekapaszkodva az asszony kezébe, előrehajolva mondta a hazatért: - Kedves... már ezért is érdemes volt hazajönni... ezért, hogy ilyen szépnek lássalak. - Hirtelen csókkal borult le kezére, hajára. Megint egymásra néztek és egyszerre mosolyodtak el. A várakozás régi kínja, a váratlanság ezer elaprózott, feltörő, kereső izgalmának kusza gombo-lyagja boldogsággá bomlott ki ebben a mosolygásban, természetes kérdések függtek szálain: - Miért nem írtál kedves, hogy jössz? - Magam sem tudom... talán éppen ezt a pillanatot akartam megkapni. Vagy... nem tudom. Beteg voltam a hajón és csak jöttem, jöttem... Mintha nem is hozzátok akartam volna jönni, nem valakihez, csak éppen ide, erre a helyre, a szobába, ide a pamlagra. Nem gondoltam rátok vagy terád... Az asszony nyugtalanul nézett rá. - Nagybeteg voltam. Csak ide, ide, ide akartam jutni... és a hajó mindíg ingott, akkor is, mikor már nem ültem rajta. Ne ijedj meg, most már meggyógyultam, itthon egészen meg fogok gyógyulni...

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft