Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Az asszony, aki szeretni akart Zoom

Az asszony, aki szeretni akart

Készleten

  • Szerző: Forró Pál
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: 

Az asszonyok a parton álltak és várták a bárkákat. Az öregek piszkosak voltak és rongyosak, szoknyájuk tele zsirfolttal, óbégattak, sopánkodtak, a gyermekeket szidták, akik összepofoz­kodtak, vagy irtózatosan összemaszatolt arccal a vacsora után bőgtek. A tenger untalanul felrohant a partra, a dagály irtózatos erővel görgette a hullámokat, a viz sötét, szürke, mogor­va volt. Esőre állt.

A fiatal leányok és asszonyok külön csoportba verődtek. Viháncolva bujtak össze és folyton nevettek. Valamennyi kicsipte magát egy keveset. Mindegyik hajában volt egy virág vagy szalag és a szoknyájuk, ingválluk tisztára volt mosva. A szemük csillogott az életkedvtől. Har­madnapja, hogy a férfiak kimentek a tengerre és estére kellett megérkezniök. Ez volt az utolsó, a befejező nagy fogás, melynek sikerétől függött a menyasszonyok házassága és a házasságok nyugalma. Husz bárka uszott a tengeren, vagy nyolcvan férfi feszitette a hálót, igazgatta a vitorlákat, nézte és figyelte a végtelen vizet. És közöttük csak egy nő. Egy fiatal, tizenhétéves leány. Erős és egészségtől duzzadó. A szeme fekete, jókedvtől fénylő. A haja megkuszálva az arcába csapzott. A hajó orrában ült és egy hatalmas kenyeret szeletelt. Azután apró dobozokból sózott halat, gyümölcsöt keresgélt elő és egy megforditott vizes hordó tetejére teritette az egészet.

- Pierre! - mondotta halkan.

A legény, akihez szólott, a vitorla rudjához támaszkodott és merőn a tengert nézte. Nem hallotta, hogy szólitották és meg sem mozdult.

- Pierre! - szólt ujra hangosabban és sértődötten a lány.

A legény megrezzent, átugrott néhány padot és a leány mellett termett. Az pedig duzzogva fordult el tőle:

- Mindig másra gondolsz, sohasem jár itt az eszed. Mit bámultál megint?

A legény karjával a láthatár felé mutatott:

- Oda nézz... nem látod még?

A láthatáron, ahol a tenger fehéren fodrozódott a holdfényben, valami nyugtalan árnyék jelent meg. Egy fekete tömeg, melynek testéből hirtelen két vakitó, tüzes szem meredt elő. Azután ujra kettő. S végül mint egy Oceánból kiágaskodó csodálatos, fénylő szörnyeteg, feltünt a gigan­­tikus gőzhajó. Száz meg száz kivilágitott gömbölyü ablaka ugy szikrázott, mint meg­annyi óriás gyémánt. A szél muzsika hangját hozta a bárkák felé. Vad, nyugtalan néger muzsi­ka­szót. A bárkán kimerült, fáradt, rongyos férfiak nyujtóztak el a vizes, kemény padokon, de fent a hajón, néhány méternyire tőlük, illatos asszonyok kacagva táncoltak frakkos férfiakkal és a pincérek Kalifornia legszebb és legzamatosabb gyümölcseit, Páris legizesebb édességeit és London legfinomabb likőreit hordozták körül ezüst tálakon. Hirtelen vad, kiméletlen széles fény­sugár vakitotta el a halászokat. A hajó nagy reflektorát rájuk vetitették és most károm­kodva, megvakulva, tehetetlenül vergődtek.

- Most röhögnek rajtunk! - mormogta Pierre.

A leány közelebb bujt hozzá:

- Mindig róluk beszélsz, a nagy hajókról. Többet gondolsz velük, mint velem! - Keze felkuszott a férfi hajához és megsimogatta. A legény csendesen válaszolta:

- Ezt nem érted, Cathrine... Volt egy barátom, a Delián szolgált. Szép fiu volt, tiz évig járt Marseille és Cairó között. De volt Indiában, Japánban, Délamerikában. Csodákat látott. Ha néha összetalálkoztunk, két napig nem állt be a szája!

- Hazudozott!

- Nem. Fényképeket is mutatott. Meg mindenféle emléket. És egyszer egy öreg amerikai nő beleszeretett. Magával vitte a farmjára. Feleségül ment hozzá. Most borzasztó gazdag. Küldött nekem egy képeslapot. Lóháton van lefotografálva.

- Irigyled?

- Igen! Néha azt gondolom, nékem is matróznak kellett volna lennem. Nem élet ez a mienk. Mire vihetem? Örökké kinlódni, más kutyája lenni.

- Ne káromold az Istent, Pierre. Örülj annak, hogy most is jó fogást csináltunk!

A férfi vállat vont:

- Nem az enyém. A vállalkozóé. Mit kapunk mi? Több részesedést, egy kis borravalót!

A leány rosszkedvüen, majdnem sirva huzódott el a férfitől:

- Nem szeretsz, mindig máson jár az eszed!

Pierre majdnem ingerülten válaszolt:

- Ostoba! Azért miért ne szeretnélek?

- Akkor csak rám gondolnál. Én is mindig csak rád gondolok. A tengerre is utánad mentem. Az egyetlen leány vagyok, aki merészkedett. Mindenki gunyol, csufolnak, hogy a szeretőd vagyok, hogy bolond vagyok, amiért ennyire mutatom, hogy szeretlek! És te nem is törődsz velem. Morogsz, rosszkedvü vagy, másfelé szeretnél menni.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft