Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

A nagy véletlen - regény Zoom

A nagy véletlen - regény

Készleten

  • Szerző: Ritoók Emma
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: GERTRUD. I. Kint halkan, csendesen, de egyformán és szünetlenül esett. Az aszfalt vigasztalanul nagy foltokban sáros, a kocsiút kövei közt apró fényes vonalakban fut le a víz. Gertrud fehér ruhában állt az ablak mögött és lassan tépegetett darabokra egy fényképet - mindig kisebbek¬re, valami kicsinyes, pedáns gonddal, ami szinte nem illett a harag és megvetés kifejezéséhez szája körül. Azután kinyitotta az ablakot. Senki sem láthatta, mert szemben egy hosszú, valamikor sárgára meszelt falkerítés húzódott végig, melyet most bevert az eső; de azért tisztán látszottak rajta a földből felszivódott sötétebb nedvességfoltok, nagy csipkézett vagy élesrajzú hullámvonalakkal határolva, melyek lefelé penészesen egymásba mosódtak. A tetején egy félig kicsúszott cserépről egyformán ko-po¬gott le az összefutott viz, meg-megszakítva a halk esőzajt. Gertrud az apró papirfoszlányo-kat egyik tenyeréből a másikba öntötte, s ha egy darabon meglátszott valami a fényes barna felületből, még kisebbre tépte, s ilyenkor összeszorította a fogát, mintha azzal is segíteni akarna a körmének. Kihajolt az ablakon és szétnézett. Üres volt az utca, az eső szaporábban esett és a folyókában gyorsabban futott le a víz. Hirtelen kinyújtotta karját és egy nagy, gyors, megvető kézmozdulattal dobta ki nyitott tenyeréből a foszlányokat. Nem volt szél, nem estek messze; egynehányat azonnal felkapott a futó víz és a parányi csillámló vízeséseken tovább csúsztatta a kövek felett; nagyrésze az aszfalton maradt s azonnal odatapadt. Gertrud behajtotta az ablakot és gúnyos kíváncsisággal nézett ki a függöny mögül. Elvétve jött egy esernyős alak, aki betaposta a papirdarabokat vagy a cipője talpán tovább vitte. Egypár kis szelet még sokáig kivilágított a szürkeségből a járda szélén, de egy gyerek, aki megcsúszott, azt is lesodorta végül és csak a kis cipősarok hosszabb vonala látszott az össze-vissza taposott sárban. Ez volt a Gertrud első szerelmi történetének utolsó epizódja. II. Rettenetesen büszke s boldogtalan akart lenni; mindazt, amit valaha regényekből olvasott, át akarta élni, abból a félig öntudatlan vágyból, hogy gazdagabbá tegye az életét. De mivel kétségbeejtően intelligens és objektiv lény volt, egy hónap mulva kissé szégyenkezve ismerte be, hogy tulajdonképen a legnagyobb baja, hogy unatkozik. Egy reggel jött rá, mikor felült az ágyában s a szemben levő tükörben meglátta magát: fénytelen barna haja borzas volt és keskeny, szépformájú arcot vett körül; a bőre halavány, de fiatalos és friss, a szája határozott vonalú, piros; keskenyvágású szemére két pompásan ívelt, sötét szemöldök borult; a szeme irisze túlságosan nagy volt a szemnyíláshoz képest, úgy hogy pillája kissé mindíg eltakarta. A görög Vénuszok keskenyvágású érzéki szeme volt ez, ami a férfiakat alaposan félrevezette, annál is inkább, mert nagy szempillái és hajával ellentétes sápadtsága még emelték ezt a benyomást. De az, aki jártasabb volt a művészetben, később meglátta, hogy ilyen keskenyvágású szemük van azoknak a hideg, primitiv, olasz madonnák-nak is, melyekben a bizantinizmus ridegsége után a keresztyén szenvtelenség tükröződik. Az egész tükörkép ebben a percben legjobban hasonlított egy modern, stilizált falragaszhoz, melyen az egyszerüsített rajzon belül csak az ajak, a szem és a haj van színezve. Gertrud nyugodtan nézett szembe ezzel az arccal, míg a haját egypár nagy hajtűvel feltűzte; hiába minden, a dolog nem volt veszedelmes; az a leány ott a tükörben egy jól kialudt, egészséges nőszemély, aki telve van egy csomó homályos akarással és nagyon is kész újra kezdeni ezt a gyönyörű életet. Igyártó Gertrud az anyjával a nagy, földszintes házban lakott, mely a vidéki kuriák stiltalan¬sá-gával és tág kényelmével volt építve. A hosszú sor szoba minden ablakából a sárga fal¬kerítésre lehetett látni, mely mögött az akácfák és orgonák épen hajtani kezdtek. A fal vizes foltjait a tavaszi nap meghalaványította és ahol a vakolat lehullt, keskeny téglaszínű sávok látszottak ki. - A falnak a húsa, - gondolta Gertrud, mikor egyszer megint nagyon únta magát. Csodálatosan gyűlölte ezt a sárga falat; átvitte rá az unalomnak, a kicsinylésnek minden érzését, melyet a város ellen táplált; az alacsony fal szimbolum lett, minden homályos vágyának az akadálya; ez állt közte s a között, amit nem tudott elérni, ez nézte részvétlenül szerelmét, ez állt kajánul kicsinyes bosszújánál. És főleg az az egy cserép, mely évek óta függött félig kicsúszva a tetején, egy kis piszkos mohával borítva, folyton leesőfélben és soha le nem esve... Gertrud nem csinált kézimunkát, a háztartással nem foglalkozott, öntudatlanul zsarnokos¬ko-dott az anyja felett és üres, tárgytalan gondolkozásba csapolta le az energiáját. Egyszóval, egyike volt a méltán elitélt leányoknak a városban. Nem sokat adott az emberekre, egyelőre csak azért, mert volt elég pénze és egy jó adag dac benne, ami nem ritka erős akaratú és kevéssé lágyszívű embereknél. De hogy ilyen volt, azt maga sem tudta és nem is gondolkozott rajta. Csak egyet tudott, hogy nagyon únja magát. A sárga falon túl a nyári szünidőben egy szőke, zömök, ritkásbajuszú fiatal ember lakott. Jelentéktelen külsejű ember volt, akinek az arcát csak kiálló szemöldöke és erős arccsontja közé szinte beékelt szeme tette érdekessé. Azok közé a rendszertelen fejű, nagytudású embe-rek közé tartozott, akiket betűszomjuk esztétikai és tudományos univerzálizmusba dönt. Tudott egy csomó európai nyelvet és mindent elolvasott, amivel a modern kultura a saját embereit elárasztja. A hónap első felében valamennyi könyvtárban és olvasóteremben ott volt; modern poéták alig bukkantak fel a saját országuk félhomályából, mikor már a hónapos szoba lámpája éjfél tájban soha nem hallott zenéjű, bizarr nyomtatású soraikra vetette világát. Havi húsz forinttal végigéhezte az európai egyetemeket, elnyelte a legújabb filozófiai theoriákat, mathematikát űzött, görög archeológiát tanult és neoimpresszionistákért lelkesült. Homért olvasta és Dantét a zsebében hordta. És ez a mindent magába olvasztó szellemi érdeklődés teljesen improduktiv volt. Mivel anyagi tekintetben teljesen igénytelenül nevelkedett, eszébe sem jutott, hogy tudományát pénzre válthatná fel. De meg, hogy valaki egyetlen eszmébe elmerülve alávesse magát a produkti¬vitás zsarnokságának, ahhoz egyoldalúnak kell lenni a szellemnek. Hankó minden gondolatot megértett, minden kulturáért lelkesült, értékeket csak az eszmék nagyságára, nem igazságára nézve tudott megállapítani.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft