Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

A kaméleon - lány  - elbeszélések Zoom

A kaméleon - lány - elbeszélések

Készleten

  • Szerző: Bársony István
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet:

A porhalmai kastély udvarából két lovas léptetett ki.

Egy férfi, meg egy nő. A férfi szálas termetű, kissé kemény vonású, szép barna ember volt. Harminc és negyven közt lehetett; erős bajúsza és sűrű körszakálla talán idősebbnek mutatta egy pár évvel, mint a mennyit a keresztlevele mondott volna. A nő semmiesetre sem haladta még túl a húsz esztendőt. A közepesnél valamivel kisebb; finom, karcsu dereka rendkívül könnyedén hajladozott a ló járása szerint. Arcát meg kellett előbb szokni, hogy szépnek találhassa az ember; talán akkor sem szépnek, inkább bájosnak tetszett, a mi a legtöbb asszonynál többet is jelent a szépségnél.

Legcsudálatosabb volt a haja, a melyről a kora reggel ragyogó napfényében teljességgel nem lehetett volna megmondani, hogy milyen szinű. Ha a napsugarak érték: vörös csillogás játszadozott rajta, pedig árnyékban sötétszőkének látszott inkább, olyannak, a mely már belehajlik a gesztenyeszínbe. Alig lehetett több öt óránál. A nyári reggel minden szépsége ömlött végig a pusztán. Az akác-sor, a melybe a lovasok befordultak, szürke volt a harmattól, a mely kövér esőcsöppekbe gyűlve hullott le, ha a lovagló férfi a galy közé suhintott ostorával.

Egymástól körülbelől egyforma távolságra, óriás tölgyek voltak beékelve a fiatal akác-sorba; azok alatt rézsútfekvő hosszu árnyéklapok sötétlettek; haragoszöld lombjok közt vadgerlice szólott. Jobbra a lovasoktól a park zöldelt. Egy negyven holdas erdőmaradvány, a melynek csak a kastélyt érintő része volt művelve, virágos kertté átalakítva. Beljebb már csak a szép sima utak mutatták, hogy emberkéznek is akadt ott néha dolga. A sűrűség úgy nőtt össze vadon, ahogy a természet szeszélye akarta. Ott, a hol a kerti művelés beleolvadt az őstenyészetbe, kezdődött a park halastava, a mely, mintha egy óriás ezüstlepke libbent volna meg az erdő szivében: úgy terült el csillogón, fehé-ren. A lepke teste az a keskeny, domborúan hajló deszkahíd volt, a mely a tó karcsu derekát övezte; jobbról-balról terült aztán lepkeszárnyszerűen kiszélesedve a csöndes tó, a mely három vagy négy holdon tükörvizet ragyogtatott, azt pedig körös-körül magas, susogó nád szegélyezte. A két lovas balra tért le az akác-sorból, egy réti útra, a mely kivezetett a sík pusztaságra, a felséges szellős mezőre. Ott a végtelenségbe vesző tájkép sima zöldet mutatott mindenütt.

Ezer holdnyi legelő következett; egy hosszú fehér vonal látszott rajta, messze: egy gulya volt az. A legelő horpadásaiban, kicsi medencék fenekén, araszos pocsogók vize csillant meg a szálkás lápfű között. A pocsogók szélén bíbicek futkostak; fel-felröppentek a két lovas elől s vijjogva lendültek odább, félre az útból. A hol leszálltak, ott ujra kezdték negédes, egyenes, gyors szaladásukat; meg-megálltak egy pillanatra s bólintó mozdulattal csókolták meg a füves mezőt; bizonyosan kaptak valamit akkor tőle, egy-egy nekik való jó falatot. A kastély egyik ablakából, a félig leeresztett zsalu mögül, valaki nézte azt a kettőt.

Egy fiatal, sápadt nő, a ki pongyolában támaszkodott az ablak fájához s fájdalmas, szorongó tekintettel követte a lovasokat, a míg úgy nem fordultak, hogy már nem lehetett látnia egyiket sem. Akkor leborult egy pamlagra és keserű, csukló zokogásban tört ki.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft