Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

A boszorkány - elbeszélések Zoom

A boszorkány - elbeszélések

Készleten

  • Szerző: Bársony István
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet:

A boszorkány.

Amikor a Domnule „hosszúbajúszú” elment, jó darabig mind a ketten utána néztek a hegyi ösvény kanyarodójáról, amely mellett a kerülőház roggyanva gubbaszkodott, mintha le akart volna ülni a mögötte levő sziklapárkányra. Megtépázott, viharverte kunyhó volt az; nem is olyan régi, amilyen elnyűtt, kopott, vedlett. Itt bizony sok gyors zápor érte; s ha a szél föl-támadt, az meg olyan volt, mint a harapós komondor, amelyik hörög-morog, a fogát csattog-tatja, s ahol lehet, az elevenbe mar. Itt lakott a ráncoshomlokú Mitru, az erdőkerülő; a hegyek fia, akinek folyvást annyi volt a figyelni, nézni, leselkedni valója, hogy a szemöldökét mindig összehúzta, minthogy úgy jobban látott.

Ezt aztán meg is szokta. Máskép nézni se tudott. Nem régen lakott itt; csak a tavasz óta, amikor a szedresvölgyi kerülő hirtelen eltűnt, elbuj-dosott és azóta hírét se hallották. Pedig a helyére sürgősen kellett valaki, aki a dolgát átvegye-ellássa; mert a fát itt túlságosan lopták. A hegyek közt tolvajszervezetek voltak, amelyek nem-csak a vágottat, hanem az elevent is elhordták; - persze előbb azt is csak kivágták; s aztán a legszebbje közül válogatták, hogy melyiket vigyék; százados fenyőfákat, amelyeknek a derekát átölelni egy ember nem bírhatta; kettő kellett ahhoz.

Az uradalombeliek közül Mitrura esett a „Domnule” választása; őt rendelte ki az elbujdosott ember helyére, akit Petru Liácnak hívtak s akinek a felesége édes testvére volt a Mitruénak. Igaz, hogy jóval idősebb nénje, aki már férjhez is ment, amikor a kis Vera még a patak kavicsaival játszadozott. Régen nem látták egymást, minthogy három nagy hegy volt köztök s a menyecske nem igen járt haza. - Amióta az uráé volt, nem lehetett többet a szüleié; - és innen, a rozoga kerülőházból, különben is nehezen szabadúlhatott. A tehénke, amelyet ő legel-tetett, nem engedte; - a házidolog sem engedte.

Meg még ki tudja, miegyéb sem engedte. Csak arra jöttek aztán a rokonok ide, hogy megtörtént a nagy szerencsétlenség, amit előre senki se sejthetett; a fiatal szép asszony meghalt, semmivé lett; leesett a sziklaoromról és a szakadék kövei közt összezúzta magát. Úgy találták meg odalent, ahol a zúgó, riadozó patak rohan lejebb, még lejebb; s ahol a nap háromnegyedrészében árnyék van, minthogy oda, a mély repedésbe, a déli sugarakon kívül a többi el nem juthat. Az ura eszét vesztette, elszaladt, világgá ment.

Nagyon szerette a feleségét, akinek a haja leért a csipejéig, a keble pedig mintha külön élt volna az inge alatt, úgy rezgett, amikor könnyű lépéssel haladt a hegyre a tehénke után. Szinte világított a foga, mint a farkasé, minthogy mindig mutogatta, olyan nevetős volt; a szája az érett szamócához hasonlított, s az egész asszony a havasi virágok üdeségével díszlett, amelyek közül mindig is volt egypár szál a haja közt, - szellő lengette sűrű haja közt, amelyet az éjszaka sörényéből lopott az édes anyja, amikor a lélekidéző sötétséget, áldott állapotában, megcsudálta.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft