Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

Jeromos és Mihály - a két csodakutya Zoom

Jeromos és Mihály - a két csodakutya

Készleten

  • Szerző: Jack London
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: Jeromos addig nem is álmodta, hogy valami kellemetlen fog történni vele, míg Haggin úr elhatározott mozdulattal a hóna alá nem kapta és be nem lépett vele a várakozó mentőcsónak farába. Haggin úr Jeromos imádott gazdája volt, még pedig immár Jeromos életének összes hat hónapja óta. Ő nem »gazda« néven ismerte persze, mert Jeromos nem ember volt, hanem kutya. Símaszőrű, aranybarna ír terrier. Ő Haggin néven ismerte gazdáját, mert mindenki így szólította. De azért Jeromos számára sokkal többet jelentett a »Haggin úr« név, mint amennyit az emberek értenek rajta. Valósággal Istennek tekintette, akinek hatalma véghetetlen, aki életnek és halálnak ura. Így aztán mikor Haggin úr felkapta, a hóna alá csapta és belépett vele a mentőcsónakba, mingyárt érezte, hogy valami szokatlan dolog történik. Különösen akkor lett nyugtalan, mikor a fekete legénység neki feküdt az evezőknek. Mert egy nagy hajó felé törekedtek. Az Arangi felé. Vajjon minek? Hiszen csak nemrégen futott ki a kikötőből. Ő maga is látta. Csakis azért szaladt egy órával ezelőtt az ültetvényesházból a kikötőbe, hogy gyönyörködjék az Arangi kifutásában. Mert tagadhatatlanul nagy gyönyörűség volt ilyenkor a homokkal padozott korallsziget fehér kikötőjében fel s alá futkosni. Mennyi ember, mennyi izgalom! És hogy hajszolták a négereket! A borzas feketéket, akiket gyűlölt. Mert erre taní-totta anyja, Brigitta és apja, Terentius. Ők is gyűlölték a négereket. Úgy tudták, hogy a néger olyan valami, amire rá kell vicsorítani. És, ha nem inasa a háznak, meg kell támadni, meg kell harapni és szét kell tépni, ha a belső területre teszi be a lábát. Úgy érezték, hogy ezzel szolgálják mindenható urukat, Haggin urat. Sajnálni nem sajnálták a szegény feketéket, mert úgy látták, hogy a fehér urak sem bántak velük nagyon emberségesen. Rabszolgáiknak tekin-tették őket, akiket még közelükbe sem engedtek. Azért laktak - gondolta Jeromos - a távoli munkásbarakkokban. Talán nem is igazi emberek, csak afféle alsóbbrendű kétlábú teremt-mények. Jeromos már egészen pici korában megtanulta a négerek hajszolását. Mulatságosnak tartotta, bár néha veszedelemmel járt. Különösen akkor, ha a fehér urak sem voltak véletlenül a közel-ben. Mert ilyenkor a feketék kövekkel és dorongokkal támadták meg a kutyákat. Őt magát, Jeromost is, jól szájon verte egyszer Godarmy, a fekete legény, ki egy porcellán ajtógombot hordott dísznek a mellén. Sőt, mi több: Jeromos emlékezett egy másik kalandra is a magas fűben, amikor ő és fivére, Mihály, megtámadták Aumit, a másik négert, aki arról volt fel¬ismer-hető, hogy ébresztőóra fürészes szélű kerekét hordta a mellén. Mihály olyan kemény ütést kapott a fejére, hogy mindazóta a bal füle örökre fájós maradt és bizonyos furcsa, kajla és görcsös módon megmerevedett. Sőt, mi több, itt volt másik fivére, Patsy, és nővére, Katalin, akik két hónappal ezelőtt eltüntek és nem voltak többé sehol. Haggin úr dühöngve kutatta végig az egész ültetvényt. Még a környező őserdőt is tűvé tették. Egy féltucat négert megkorbácsoltak. De Haggin úr sohasem tudta kibogozni Patsy és Katalin eltűnésének rejtélyét. Brigitta és Terentius azonban tudták a titkot. Mihály és Jeromos is tudták. Patsy és Katalin, mind a ketten négy hónaposok, a munkásbarakkokban a főzőüstbe kerültek, lágy, ifjú bundájukat pedig elemésztette a tűz. Jeromos éppúgy tudta ezt, mint apja, anyja és fivére, mert ők megérezték az égett hús félre-ismerhetetlen szagát és ez csak szította a feketék iránt való gyűlöletüket. Arra persze nem gondoltak, hogy a szegény, üldözött négerek csak védekeztek, mikor a kutyákat pusztították. De most a mentőcsónakban nem a feketékre gondolt Jeromos. Hanem az Arangi felé fordult egész figyelme. Megint feltette magának a kérdést: miért igyekszik a csónak és az Arangi egymásfelé, mikor csak nemrégen futott ki a nagy hajó a kikötőből? Erre a kérdésre nem tudott ugyan Jeromos felelni, de azt érezte, hogy ez az egész hallatlan dolog összefügg valahogy sorsával. Mert miért ült volna különben anyja, Brigitta, a víz homokos partján és miért vonított volna utána olyan fájdalmasan? Ez a vonítás a szívébe szúrt és amint vissza-nézett, látta, hogy apja, Terentius, is aggodalmasan ugrik ide-oda Brigitta mellett. De nemcsak Brigitta vonított, hanem Mihály is. Ott ült az anyja mögött és dühösen ugatott a csónak felé, mely testvérét vitte magával. Mindez nagyon rosszul esett Jeromosnak és megerősítette benne azt az érzést, hogy szomorú fordulat áll be életében.

Elérhetőség: Letölthető

E-könyv ár: 99 Ft