Bejelentkezésx

Kötelező kitölteni

Regisztrációx

* Required Fields

Vissza

Elfelejtette jelszavát?x

Kérem adja meg az e-mail címét lentebb. Egy linket fog kapni a jelszó visszaállításához.

Kötelező kitölteni

Vissza

A szerencsét hozó almásderes Zoom


Működik az olvasómon?
 
Minden e-könyvolvasón olvasható a nálunk vásárolt e-könyv. Lehet nagyítani? Igen. Lehet változtatni a betűtípust és méretet. A letöltött e-könyveink ugyan olyanok mint a papírra nyomtatott könyvek.

 

A szerencsét hozó almásderes

99 Ft
  • Szerző: Karl May
  • Formátum: Letölthető Kindle E-könyv (.mobi)
  • ISBN: entik00271

Hogyan kapom meg az e-könyvet? Miután kitöltötte a vásárláshoz szükséges adatokat és kifizette bankkártyával az e-könyvet, megjelenik egy letöltési lehetőség a képernyőn és egy e-mailben is ott lesz a megvásárolt e-könyv. 

* Kötelező kitölteni

Részletek

Leírás

Leírás

Részlet: AZ ÖREG BELLING-HUSZÁR Ki ismerte közületek a nagytekintetű Hermann Miksch városi pénztárnok urat Stolp városában? Föltehetőleg alig valaki, hiszen már jó ideje, hogy jobblétre szenderült, és eltávozott minden élők örök útján oda, ahonnan nincs visszatérés. Ám aki ismerte, az vélhetőleg nem minden megbecsülés nélkül gondol figyelemre méltó egyéniségére, s akinek személyesen is dolga akadt vele, az pedig tisztelettel adózik nemes emlékezetének. Miksch ifjúkorában a huszároknál szolgált, és az őrmesterségig vitte. Ott határozottságot és parancsoló modort sajátított el, amit később a magánéletében is megőrzött. Sokesztendős katonáskodása során a lovaglás olyannyira vérévé vált, hogy csak az arra emlékeztető testhelyzetekben érezte jól magát. Sohasem foglalt helyet holmi pamlagon, ha pedig székre ült, az úgy történt, hogy két kézzel a támlát markolászta, térdével és a megfelelő combszorítással a bútordarab négy lábán gyakorolta a nyargaló mozgást. Ha épp nyugodt hangulatban leledzett, megmaradt ültő helyén, mint a többiek. Ha azonban valami felizgatta vagy elragadtatta, akkor ide-oda lovagolt székén a szobában, mintha csak kedves, öreg, szolgálati almásderesének a nyergében ügetne. Azon a napon, amelyiken történetünk kezdődik, valami rendkívül felzaklathatta, méghozzá nyilvánvalóan nem vidám dolog, mert szikár ábrázatát mély ráncok barázdálták, és két kezét a széktámláról túlontúl szorgalmasan emelgette bajuszához, hogy hegyes szarv alakban újra meg újra fölfelé pödörje e férfiúi ékesség végét. Öt perce még az első ablak előtt ült, vágyódva bámult az alkonyatba, fölbukkan-e két kebelbarátja, hogy végre nekifogjanak szokott játékuk-nak. Nem látott senkit, és már nagyon türelmetlenkedett, székével a második és harmadik ablakhoz „száguldott”; de mivel még mindig nem jöttek vendégei, feszülten megfordította recsegő ülőalkalmatosságát, és morgolódva visszadobrakolt az első ablakhoz. Ekkor érezte, hogy türelmének vége szakadt. Fából faragott hátasát az ajtó felé fordította, támláját jól megrázta, úgyhogy eltört, öklével pedig a levegőbe sújtott, mintha szablyát suhogtatna. - Mennydörgős mennykő! Hát ez az illem a civileknél?! Már húsz perce várok, és még senki sincs itt! Kibírhatatlanok az efféle alakok, akiket az Úristen nem katonáknak szánt! Ezt nem lehet győzni széktámlával! Hiába, én nem ehhez szoktam! Amikor annak idején a Belling-huszároknál szolgáltam, olyan pontosságra neveltek, hogy minden áldott nap énhozzám igazodott a napóra a városháza tornyán, amikor derék szürkémen kilovagoltam! Ez a civil bagázs azonban... Zsörtölődése elakadt, kopogtattak az ajtón. - Tessék! - kiáltotta pincemély hangján. Cingár, hétrét görnyedt emberke óvakodott be, és olyan túláradó nyájassággal köszönt, hogy bárkinek, aki Mikschnél hajszállal is okosabb, tüstént szemet szúrt volna a hízelgő szándék. - Alázatos szolgája, főtörzsőrmester úr! Bocsánatát kell kérnem, amiért... - Csönd legyen, torkig vagyok már ezzel az örökös főtörzsőrmesterezéssel, és jegyezze már meg uraságod, hogy sem nem őrnagy, sem nem főtörzsőrmester, hanem valódi és hamisítatlan zupás őrmester vagyok! Érti? ŐRMESTER!... Szégyen és gyalázat, hogy ez a civil népség nem tudja megkülönböztetni a dragonyost a főzőkanáltól! Miért késett uraságod kerek huszon-három percet? - Bocsánatát kell esedeznem, lómester úr, hogy én... - Nem lómester! Őrmester! - vágott közbe Miksch bömbölő hangján, székével pedig mérgében oldalvást ugratott. - Igazán mélységesen sajnálom, őrmester úr, hogy nem jöhettem korábban. Olyan akadály tartóztatott fel, amilyenre nem számítottam...